Technológia

uk2-1

LAMINÁLT, EDZETT VAGY ELŐFESZÍTETT ÜVEG? MELYIK MIT JELENT?

Újra és újra felröppennek hírek a törhetetlen vagy betörőbiztos üvegről, éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy tisztázzuk a fogalmakat, és bemutassuk a biztonsági üveg típusait, hogy minél többen megértsék a különbségeket, és ez alapján tudjanak dönteni, választani.

KEZDJÜK A LEGELEJÉN: MI AZ A BIZTONSÁGI ÜVEG?

Először is tisztázzuk azt, hogy milyen üvegek minősülnek biztonsági üvegnek. Biztonsági üvegnek nevezzük az olyan üvegszerkezetet, melyet minimum két üvegréteg lamináló fóliával történő összeragasztásával állítunk elő. Az üvegek szabását, majd csiszolását (illetve igény szerint hőkezelését, dekorálását) követően lamináljuk az üveget. A laminálás során az üvegrétegek közé EVA fóliát helyezünk, mely magas hőmérséklet hatására, vákuum alatt összeragasztja a rétegeket. Az egyes üvegrétegek ezután a művelet után már nem választhatók szét.

Ez a közbülső réteg tartja össze az üvegeket. A laminált üvegtábla abban az esetben is egyben marad, ha valamelyik vagy mindkét üvegtábla eltörik. Vagyis a laminált üveg (kódja: VSG), amit ragasztott üvegnek is neveznek, törés esetén is egyben marad, mert a fólia egyben tartja.

Hol van szükség biztonsági üvegre?

  • korlátok (a pontos típus a befogatás módjától függ)
  • előtetők, járható födémek
  • nyílászárók bizonyos elemei, tolóajtók
  • lépcsők
  • térelválasztó falak, zuhanykabinok, parapetek, mellvédek
  • egyéb, nagy igénybevételnek kitett üvegek
  • fej feletti üvegezés esetén

HA A BIZTONSÁG A PRIORITÁS, MELYIK A LEGJOBB MEGOLDÁS?

Az üvegtermékek rétegrendjének helyes kialakításával elő tudunk állítani olyan speciális biztonságtechnikai üvegeket, melyek a legextrémebb helyzetekben is megállják a helyüket. Ilyenek a betörésbiztos és a golyóálló üvegek.

Hogy mit tudnak ezek a biztonsági üvegszerkezetek, azt külön szabványok írják le. Az általunk forgalmazott biztonságtechnikai üvegek, melyekről tanúsítvánnyal rendelkezünk:

  • Dobásálló fokozatok: PA1, P2A, P3A, P4A, PA5.
  • Áttörésbiztos fokozatok: P6B, P7B, P8B.
  • Átlövésgátló fokozatok: BR2 S, BR3 S, BR4 S, BR5 S, BR6 S, BR7 S. 
  • Átlövésgátló fokozatok, személyi védelemmel (szilánkleválás nélküli): BR2 NS, BR3. NS, BR4 NS, BR5 NS, BR6 NS, BR7 NS.

MIT TUD AZ EDZETT ÉS AZ ELŐFESZÍTETT ÜVEG?

Az edzés vagy előfeszítés edzőkemencében történik, ahol kb. 650 °C-ra felmelegítjük, majd hirtelen lehűtjük az üveget. A hőkezelés hatására olyan fizikai változások jönnek létre az üvegben, melyek javítják az üveg hajlító-, és törőszilárdsági jellemzőit, valamint a külső hőmérséklettel szembeni ellenálló képességét. 

Az edzett üveg (kódja: ESG) törés esetén apró morzsalékra esik szét, így nem okoz sérülést. Az előfeszített vagy hőerősített üveg (kódja: TVG) nagyobb darabokra törik, mint az ESG edzett üveg, de kisebbre, mint egy olyan üveg, ami nem kapott hőkezelést (bizonyos esetekben ilyet kell használni). 

A típusokat lehet kombinálni: edzett laminált üveg (ESG VSG), hőerősített laminált üveg (TVG VSG) is lehet belőlük. A lehető legbiztonságosabb szerkezet az edzett ragasztott biztonsági üveg (ESG VSG).

MILYEN TÍPUSÚ ÜVEGET HASZNÁLJUNK?

Hogy pontosan milyen szerkezetet ajánlott/kell használni egy-egy munkánál, az nem csupán az üvegmérettől függ, hanem annak elhelyezkedésétől, továbbá a meteorológiai és egyéb terheknek való kitettségétől is. Szakértőkből álló csapatunk készen áll arra, hogy segítsen Önnek megtalálni a megfelelő üveget a projektjéhez. 

Forduljon hozzánk bizalommal!>>

RákosyGlass